A Hang - 4. rész

Feltűnik a Validus.

VÉRREL ÁTITATOTT hullámok tébolyult tengere, névtelen és képtelen színekben pompázó függönyök, megnyúzott érzelmek hatalmas, üvöltő csarnokai. Az immatérium pokoli rémálma az tombolt Aeria Gloris körül, ahogy a Fekete Hajó közeledett hánykódó testvér-bárkájához. A hipertér kiszámíthatatlan szörnyűsége dörgött és sikoltozott, a Geller mező energia buborékját ostromolta, karmaival támadt a járműre, amely bemerészkedett a tiszta pszichikai erő eme birodalmába. Még az fedélzeten lévő Érinthetetlenek nagy száma sem volt elég, hogy kordában tartson ilyen erőket. A védelmező válaszfal nélkül, az Aeria Gloris alámerülne.

            A Validus ott lebegett. Az élet egyetlen jele a hiperhajtóműi körül látható tekercsszerű smaragd sugárzás. Energiája még mindig volt a gazdátlan hajónak, de nem tett semmit, hogy feléjük forduljon, vagy hogy kommunikációs csatornát nyisson vox vagy lézer segítségével. Élve, mégis halottan, a Validus békésen lebegett az őrületben.

            Ha a két bárka a valós űrben találkozott volna, előírás szerint előre küldtek volna egy felderítő egységet, időt hagyva az Aeria Glorisnak, hogy élesítse ágyúit és torpedóvetőit, ha esetleg a Validus megsemmisítendő fenyegetésnek bizonyul. De itt, a szférák sikoltó barlangjaiban ezt az eljárást nem lehetett végrehajtani. E helyett sokkal kifinomultabb eszközöket kellett igénybe venni.

            Az Aeria Gloris legénysége óvatosan egyre közelebb manőverezett, addig, amíg az anyagtalan Geller mezeje a Validusét nem súrolta. A pontosan erre a célra programozott számítógépek működésbe léptek, aranyozott huzalokon és kifinomult hálózati vezetékeken keresztül továbbították az információt az étervizsgáló távcsöveket kezelő szolgarobotoknak, amelyek a másik Fekete Hajó sugárzási spektrumát figyelték. Kínkeserves pillanatokkal később a bárka védőburkát szinkronba hozták a szomszédjáéval. Mint egy tavacska felszínén találkozó két buborék, megérintették egymást, elmozdultak és végül összeolvadtak. Az ilyen műveletek nehezek voltak, mindazonáltal a Fekete Hajókon a Birodalom legelmésebb jobbágyai teljesítettek szolgálatot. Folyamatos felügyeletük mellett tudnak csak fennmaradni az energia mezők. Egyetlen elhibázott számítás és mindkettő összeomlik, kitárva a hajókat a őrület tengerének, amely a hajógerinc alatt terül szét.

            A Validus mégis úgy sodródott, mintha tükörsima vízen siklana. A legénység veterán szolgálói egymás közt pusmogtak és rossz előjelnek tartották az ilyen szokatlan körülményt. Néhányan – akik úgy érezték megtehetik, amíg nem látják őket a Nővérek – térdre rogytak és elmormoltak egy imát Terráért és a Császárért.

            A hipertér maga volt a folyamatos tombolás. De itt, ezen a helyen, létezett egy üreg a tajtékzó viharban, egy terület, ahol minden megnyugodott. Ha ez egy bolygó óceánjának felszíne lett volna, szélcsend uralkodott volna és a tükörsima vízfelszín, ameddig a szem ellát. Az ilyen dolgok ismeretlenek voltak a hajóskapitány előtt és, mint minden tengerész azóta, hogy az ember egy vitorlával és egy fatákolmánnyal először vízre szállt, félték és átkozták azt.

Máshol, az Aeria Gloris alsóbb szintjein, olyan gépek teltek meg energiával, amelyek képesek magába a téridőbe járatot vájni, és a hajó teleport-dobogóját izzó fényár nyelte el. A rajta tartózkodó nők káprázatként pislákoltak, majd eltűntek.

A Hang - 3. rész

Volt egy kis szabadidőm, úgyhogy megkapjátok a folytatását a Nővérek kalandjának :)

 

E GONDOLATOK JÁRTAK Amendera Kendel fejében, ahogy a kezében lévő kép-lemezt méregette és Leilani Újonc-Nővér arcára kiülő gondolatok háborgó óceánját figyelte. Nem volt szüksége egy telepata természetfeletti képességeire, hogy olvasson a lány gondolataiban. A Hórusz felkelése miatt érzett félelem mindent beborított, egy bizonytalansággal terhes köd takarta el a fényt. Minden Nővér gondolata – akár bevallotta, akár nem - oda-odaterelődött e példa nélküli eseményre az önelemzés óráiban. Az Aeria Gloris csendjében könnyű volt elrévedni, az elme megtelt gondolatokkal, amelyek felügyelet híján szabadon garázdálkodhattak. Általában a Nővérek kőkemény fegyelme és elhivatottsága elejét veszi az ilyen dolgoknak. De a Hadmester felkelésének…lázadásának…puszta kiterjedése éles karmokkal felszerelt bestiaként támadt a rációra, a lelki nyugalomra.
        Kendel elűzte a gondolatokat és letekintett a kép-lemezre, ismét az előttük álló küldetésre összpontosított. A lemezen megpillantotta Celia Harroda Boszorkánykutató Futár bélyegét, felette pedig Jenetia Krole Nővér-Parancsnok magas rangú hivatalának jelzését. Megnyalta száraz ajkait. Krole, a Raptor Őrség úrnője és egyike a Császár személyes bizalmasainak, a legmagasabb rangú élő Nővér volt. A műveletre fordított nagyfokú figyelme tisztává tette a helyzet súlyát, kétséget sem hagyott felőle.

       Levette egyik kesztyűjét, az érzékelőre helyezte csupasz kezét és hagyta, hogy az megszúrja egyik ujját. Egy pillanattal később a vér-zár feloldotta a kódolást, átalakítva az ákombákom szöveget olvasható Gótra.

        Az első néhány oldal ugyanazt ismételte el, amit Kendel az Evangelion Állomáson már hallott egy korábbi eligazítás során. Az Aeria Glorist leparancsolták a szokásos útvonaláról és sürgősségi feladat-újrameghatározási diktátum alá helyezték. A hipertérből való kijövetel után az állomásnál gyorsan töltse fel a készleteit és az Opalun Szektor felé vegye az irányt. A Fekete Hajó épp hogy megkezdte tized szedő körútját, tehát a cellái szinte üresek voltak; Kendel gyanította, hogy ez fontos szempont volt az Aeria Gloris erre a feladatra történő kiválasztásában, de nem tett róla említést.

        A parancs megtévesztően egyenes volt. Egyik testvér-hajójuk, az öregebb, nagyobb Validus, három menetrendszerű asztropata-bejelentkezést mulasztott el és már hivatalosan is eltűntnek nyilvánították; állapota ismeretlen. A Validus, Kendel hajójával ellentétben, útjának vége felé járt, a fedélzete pedig a legkülönfélébb telepaták, pyrokinetikusok, mozgástorzítók, álmodók és elme-boszorkányok jelenléte alatt nyögött. Egy hónapja kellett volna kikötnie a Holdon. Harroda Szenior-Nővér fürge, rideg CsataJelben adta át Kendelnek a parancsokat. ~Küldetés/Feladat: keres-megtalál-értékel. Anomália okának meghatározása. Ha lehetséges, visszaszerez.~

        Azok a szavak egy sor lehetőséget magukba foglaltak. Tűntek már el Fekete Hajók a múltban, nem is egyszer. Minden harci képességük és fejlett álcázó technológiájuk ellenére, az Astra Telepathica szolgálatában álló hajók nem voltak sebezhetetlenek. Jó okkal, de többnyire egyedül közlekedtek. Ez azonban azt is jelentette, hogy könnyen áldozatul eshettek egy erőfölényben lévő ellenség csapásának, vagy elnyelhette őket egy csillagközi természeti jelenség. Emlékezett a Honour Haltisra, amely elda fosztogatókkal vívott harcban pusztult el, vagy a Fehér Napra, amit egy hipertér vihar nyelt el. És a többi hozzájuk hasonló hajóra.

        De egy eltűnt Fekete Hajó a legrosszabb eshetőséget is magában hordozza: a kitörést. Egy boszorkányokkal megrakott hajón ez maga egy rémálom. Így tehát, Harroda parancsa magában rejtette azt a következtetést, hogy ha szükséges, Kendel Nővér megbízása arra is kiterjedjen, hogy a Validus utazásai véget érjenek.
        Az Aeria Gloris már csak órákra volt a kóborló hajó utolsó ismert tartózkodási helyétől és Amendera Kendel nyugtalansága minden múló pillanattal egyre nőtt. Korholta magát azért, hogy aggodalmának nem csupán a másik hajó elsötétülésének nyilvánvaló ténye, hanem egy személyes kapcsolat is a forrása volt. Kissé bűnösnek érezte magát szárnysegédjével szembeni nyilvános viselkedése miatt. Leilani Újonc-Nővér engedte, hogy a Hadmester felkelése miatt érzett szorongása túlságosan is rátelepedjen a gondolataira és ez már a meditációira is hatással volt. De ugyanígy, Kendel egy ennél sokkal jelentéktelenebb dolgon rágódott.        

       A Validus Feledés Lovag Emrilia Herkaaze Nővér zászlaja alatt hajózott és ez a nő nem volt ismeretlen Amendera Kendel előtt. Messze nem. Egy ehhez hasonló Fekete Hajó sötét vas csarnokaiban találkoztak először. Mindkettejükre még gyermekként figyeltek fel a Csend Nővérei. A Belladone Szakasz egyik világáról sorozták be őket. Kendel és Herkaaze  között a újonc próbatételek során laza testvéri kötődés alakult ki, de a két nő barátsága úgy savanyodott meg ahogy teljes jogú Nővérekké váltak. Most, évekkel később, ellenfelek voltak. Ellenszenvesek a másikkal szemben. Amendera nem volt hajlandó emlékeiből előszedni az indokokat, helyette hagyta, hogy tudatának felszíne alatt bugyogjanak és forrjanak. Ha Ilyen dolgokon rágódik, az csak még jobban megzavarja az összpontosítását.        

       Amendera Nővér azon tűnődött, hogy vajon Harroda Boszorkánykutató tisztában volt-e egymással szembeni neheztelésükkel. Valószínűnek tartotta, mivel úgy tűnt szinte semmi sem kerülhette el Celia Szenior-Nővér gyémánt kemény tekintetét. Talán, a maga módján, ez egy próbatétel volt a számára. A Somnus Citadellában történt incidens és a Renegát Halálőr Garroval történt együttműködése óta feltűnt neki, hogy társai sokkal jobban szemmel tartják. Hogy mi célból, abban nem volt biztos.        

       A Lovag észrevette, hogy szárnysegédje és beosztottja feszülten figyelik, várják, hogy folytassa. Bólintott és tovább görgette az adatokat a kép-lemezen. ~Ez megerősíti, azt, amit már közöltek velünk,~ jelezte szabad kezével. ~A hajó dézsmájáról és korábbi állomáshelyeiről. Becslés a jelenlegi fegyverzetről és rendszerei állapotáról-~      

       Hirtelen megállt. A sűrű adat halomhoz, amit gépi kódolással küldtek át, egy új ügyet is csatoltak, amelyből kulcsfontosságúként egyetlen adalék volt megjelölve, egy részleges asztropata kommunikáció. Azonban a Fekete Hajók jeladási protokollja teljesen hiányzott. Általában bármilyen, hajók között küldött jelbe beleillesztenek egy sor kiegészítő jelet és kódot. Az üzenet ilyet nem tartalmazott. Az üzenetet kódolatlanul küldték, bele az űrbe.
       Hangosan.
      Kendel lenyomta a ’végrehajt’ billentyűt és a lemez újrajátszotta az anyagot. Az Aphonorium csendjében üvöltésnek tűnt. Egy nő szavai, nyersek és furcsán kiejtve, mintha hosszú ideje nem használta volna őket és nem emlékezne, hogyan is kell beszélni. Két szó. Csupán két szó, de oly mértékű rettenet áradt belőlük, hogy Amendera Nővér érezte, ahogy kezei ökölbe szorulnak és látta, hogy Nortor és Mollitas lélegzetvisszafojtva figyelnek.
        ’A hang…’ mondta a nő. ’A hang…’ És még egyszer, mint egy érdes sikoly. ’A hang!’
         ’Ez mit jelent?’ Az újonc pislogott és rosszalló tekintetét a lemezre szegezte. ’Biztosan egy nővér volt, de kimondta a szavakat…hangosan kimondta.’
         Mellette a Null-Szűz lassan bólintott. Általában az olyan jeladások, amelyeket látótávolságon túl elhelyezkedő pontoknak küldtek, nem szavakból, hanem a GondolatJel egy gépek által olvasható formájából, az Orsködeből álltak. Ez kattogások gépi zöreje, amely az avatatlan fül számára mindössze fogaskerekek forgására hasonlít. E nő – minden bizonnyal Herkaaze csapatának tagja – nem csak elhagyta ezt az eljárást, de szándékosan meg is szegte a Csendesség Fogadalmát…Ez mindenképpen baljós előjel.

        ~A hajó nem jött elő a szférák teréből,~ jegyezte meg Thessaly. ~Csak találgathatunk, mivel futottak össze a hipertérben.~
         Amendera érezte, hogy kirázza a hideg, mintha egy nyári délutánon egy árnyék suhanna el a Nap előtt. Visszaemlékezett a halál és rothadás bűzére a Somnus Citadellában. Egy legyek felhőjébe burkolózó, rovarszerű emberformára, amelynek minden egyes lépése gyilkolást és romlást hozott. Nem kellett találgatnia, hogy a hipertér milyen szörnyetegeket rejt magában. Már látta őket, kiömlesztve a való világba.