Sajnos a vizsgák és egyéb elfoglaltságok miatt még egy ideig nem indul be ez a gépezet teljes gőzerővel, de, mint tudjuk nem a szándék hanem a fontos.
Következő próbálkozásként a The Voice című novellának álltam neki, mely egy Sisters Of Silence horror sztori, ha úgy tetszik. A Tales Of Heresy (Mesék Lázadásról) novelláskötetben lelhető fel. A borítón Angron látható. Íme:
A HANG - 1. rész
A CSENDBEN csakis az igazság marad.
De megtalálni; ah, az az igazi feladat. Mert, az ember meg kell kérdezze magától, melyik az a hely, amely valóban csendes? Hol található meg a béke abszolút nyugalma?
Ezt a kérdést gyakran feltették az újoncoknak beavatásuk korai szakaszában. És csupán egy ritka pályázóban lapult annyi bölcsesség, hogy egyáltalán közel kerüljön a helyes megfejtéshez.
Sokan a csillagok felé tekintenének az ébenfekete hajók ablakain keresztül, amelyeken találták magukat, és az üresség felé mutatnának. Ott kinn, mondanák. A levegőtlen sötétségben, ott van a csend. Nincs légkör, ami hordozná a hangrezgéseket, nem terjed ott a hang, se az ének, se a kiáltás, se a sikoly. Az üresség a csend, mondanák.
És kijavítanák őket. Mert még ott is, ahol nincs belélegezhető levegő, ott a zaj, a…káosz, hogy úgy mondjuk. Még ott is, a rádióadások, amelyek a módosítatlan emberek számára nem érzékelhetőek, a kozmikus sugárzás ricsaja és az univerzum nagy csillaghajtóműinek robaja, ahogy forog és öregszik. Még a sötétségnek is volt hangja, ha valakinek megvolt hozzá a füle, hogy hallja azt.
Tehát akkor. Újra itt a kérdés. Hol van csend?
Itt. Leilani Mollitas tátogta a szavakat, hangját elcsendesítette. Itt van, bennem. Mindkét kezével megérintette a mellkasát, kézfejét kilapítva, ujjait teljesen kinyújtotta. Hüvelyk ujjai keresztezték egymást, a nagy Aquilát formázva. Gondolataiban, behunyt szemei mögött, az ereiben lüktető véren túl, az újonc megfeszülve igyekezett hallgatni és elérni a magában rejlő nyugalmat; mert a csend abszolút tisztaságát csakis az emberi szívben lehetett megtalálni. A békét, amelyet csak a némák ismernek.
Kellemes, halovány vonásait ráncok torzították el. Nem tudta elérni. Már amikor a gondolat formát öltött Leilani fejében, tudta, hogy elszalasztotta a pillanatot. A nyugalom tökéletes ölelése a homályba veszett és ő engedte, hogy egy sóhaj elhagyja ajkait.
A szentély tompa csendjében a kilégzése olyan volt, mintha egy sebes hullám tört volna meg a parton, és a lány érezte, hogy arca egy kissé elpirul. Szemei felpattantak és ő pislogott. Elégedetlen volt magával.
Mentora mindössze néhány méterre állt tőle, azzal az örökös figyelemmel kísérve mozdulatait, amely annyira meghatározta karakterét. Ahogy a másik nő, kissé megmozdította a fejét, lilás fekete copfja, amely az egyetlen dísz volt amúgy kopaszra nyírt fején, leomlott aranyszínű harci mellényének vállaira. A rugalmas szolgálati páncél alatt, megerősített combcsizmák és szegecsekkel kivert kesztyűk takarták végtagjait. Ruhájának ujjait fémlemezek, nadrágját pedig pikkely-szerű vértezet borította. Köntöse szabadon lógott le derekáról. Nem volt nála fegyver, sisak és pompás harci köpenye sem.
Amendera Kendel, a Vihartőrök egységének tagja, a Feledés Lovagja és a Csend Nővére némán állt előtte. Borostyán tekintete egy tanár ígéretes diákja iránti aggodalmáról árulkodott.
Leilani gyorsan elfojtotta riadalmát. Azt hitte egyedül van a Fekete Hajó meditációs kamrájában, észre sem vette a másik nő érkezését. A lány eltűnődött azon, vajon mióta álhatott ott Kendel, mióta figyelte, ahogy ő sikertelenül próbálta meg megtalálni belső fókuszát. Mentorával szemben az újonc mindössze egy könnyű vértezet és az esküt még le nem tett pályázók köpenyét viselte. Leilani felemelte fedetlen kezeit és elkezdett jelelni, de tanárnője egy rövid fejrázással megállította. Helyette a nő két ujjbegyét az arcához érintette. Adj hangot, parancsolta a gesztus.
Az újonc ajkai elvékonyodtak. Vágyott a napra, amikor szavak többé nem hagyják el a száját, de ahogy az imént demonstrálta, az nem ez a nap lesz. Jelen pillanatban Leilani Mollitas Újonc-Nővér messzebb érezte magát a Csendesség Fogadalmának letételétől, mint bármikor.
„Amendera Nővér”, kezdte mondandóját és még suttogása is betöltötte az üreges Sanctum Aphonoriumot, „Miben lehetek a szolgálatára?”
Kendel leeresztette kezeit karmazsin színű bőrövére és eljátszadozott vele egy pillanatig; Leilani a Feledés Lovagja mellett szárnysegédként eltöltött hónapok alatt megtanulta mit jelent ez az alig észrevehető intés. Tanárnője épp rendezi a gondolatait, formációba téve őket, nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy a Boszorkánykutató szakaszokat irányította. Az újonc azon töprengett, vajon Kendel tett-e valaha egy rosszul átgondolt kijelentést.
~Még mindig gondterhelt vagy.~ a Lovag Gondolat-Jelben beszélt, amely a Csendes Testvériség által használt egyik jel nyelv. Apró mozdulatokból állt, telis-tele, az ujjak finom mozdulataira építő gesztusokkal. Arra szolgált, hogy nagyon bonyolult, vagy összetett fogalmakat közvetítsen. Sokkal elegánsabb volt, mint a nagy, éles mozdulatokkal dolgozó Csata-Jel, a parancs nyelv, amelyet a Nővérek a harctéri kommunikációra használtak, sokkal komplexebb és árnyaltabb. Kendel mondandójában lévő finom összefüggéseket nem lehetett volna lefordítani a beszélt Birodalmi Gótra. Olyan árnyalatnyi hangsúlykülönbségek voltak a kijelentésében, amelyet egy emberi hang sem tudna visszaadni. Így Leilani zavarban érezte magát, hogy nyers szavakkal válaszolt.
„Ez így van.” értett egyet. „A külső szegélyről érkező híreket nehezemre esik feldolgozni.” A szavak rohanva buktak ki belőle, és halkan visszaverődtek a meditációs terem görbe acél falairól. Az újonc egyre kellemetlenebbül érezte magát, hogy hangosan beszél ezen a megszentelt helyen. Az Aeria Gloris is, úgy, mint mindegyik űrhajó a Divisio Astra Telepatica szolgálatában, aphonóriával volt felszerelve, amely egy a hajótesten belüli hatalmas helyiség volt, ahol hangelnyelő technológiák segítségével elérték az abszolút csend közeli állapotot. E csend megtörése ocsmányságnak, rongálásnak tűnt; mégis, Amendera Nővér nem mozdult meg, hogy bevezesse Leilanit a közeli előszobába, amelyet arannyal és feketével díszített függönyök rejtettek el előlük.
Lehetséges, hogy ez is valamilyen teszt volt, mint a kérdés? Igen, az kellett legyen. Kendel világossá tette, hogy a parancsnoksága eltöltött szolgálat során sokat vár el az ifjú pályázótól, és az újonc-nővér ismét azon tűnődött, vajon átmegy-e a próbán. „Amit a Somnus Citadellában láttunk,” folytatta, „a…lény, amit Isstvanról hoztak az Eisensteincsillaghajó fedélzetén.” A lány megrázta a fejét, egy mutáns Astartes harcosra emléke jelent meg előtte, amely az apácarend Holdon lévő erődítményében vadult meg. A szörnyszerű torzszülött, amely egykor a Császár hű harcosa volt. „Ezek a dolgok próbára teszik a józan eszem, úrnőm és nehezemre esik az aktuális feladatokra koncentrálni.” Félre nézett, tekintete a csizmái alatt lévő acélpadlóra esett. „A sok szóbeszéd árulókról és lázadásról. Hórusz…”
A Hadmester neve elhagyta a száját és a puskalövésnél is hangosabbnak tűnt. Megbotlott saját gondolataiban és újra felnézett.
Kendel bólintott. ~A lázadásáról szóló jelentések kemény hírek. Hazugság lenne azt mondani, hogy egy nővérre sincsen hatással az a szörnyű kétszínűség, ami kibontakozni látszik.~
„Megfosztott az összpontosítástól,” vallotta be Leilani. „Jó emberekre gondolok, az Astartes katonákra, akiknek gyakran harcoltunk az oldalán és ép ésszel kellene felfognom a szörnyű álnokságot, ami felütötte fejét a soraikban…” Megrázkódott. „Az Astartesek és a primarchák egyenes ági rokonai magának az Emberiség Császárának, és ha őket ekkora széthúzás kínozza, akkor…” Az újonc torka kiszáradt, ahogy próbálta megformálni a szavakat. „Mi van, ha ez az iszonyat eléri a mi sorainkat is, tanárnő?”
A másik nő félrenézett. ~Nem vennéd észre,~ jelezte, ~de egyszer találkoztam vele. A Hadmesterrel. Teljesen olyan volt, amilyennek leírták. És ha valóban hátat fordított Terra uralmának, akkor az összes háborút befejező háborút fogjuk megvívni, hogy elítéljük.~
Leilanit kijózanította a Feledés Lovag határozott kijelentése. A Csend Nővérei szolgálatában eltöltött ideje alatt az újonc sok dolgot látott már – Pszik, akiket a hipertér háborgó őrületét megérinteni képes elméjük sodort tébolyba; emberi lények, akiknek testét és elméjét is a felismerhetetlenségig eltorzították; félholt lények, amelyekben pokoli pszi tűz tombolt -, de azok mind olyan ellenségek voltak, amelyeket megértett. Olyan ellenfelek, amelyeket, bár meggyaláztak, Leilani fel tudott fogni ép ésszel. De az árulók? Nekik milyen lehetséges indokaik lehetnek? Ez volt az emberi faj legnagyszerűbb korszaka, a galaxis a lábuk előtt hevert, a Nagy Hadjárat pedig elérte a csúcspontját. Miért akart egy olyan előkelő pozícióban lévő ember, mint Hórusz Hadmester szembeszállni a Császár utópiájával, amikor az oly közel állt a megvalósuláshoz?
~Ki tudhatná?~ válaszolt Amendera Nővér.
Az újonc elpirult, meghallotta a visszhangot maga körül és rájött, hogy az utolsó néhány gondolatot hangosan is kimondta.
Null-Szűz Thessaly Nortor Nővér belépésekor a terem bejáratát eltakaró finom selyemfüggöny suhogása odavonta mindkét nő figyelmét. Feszes, hegektől éles arcát savanyúan összeráncolta és CsataJelben adott nyers választ, nyilvánvalóvá téve, hogy hallotta az újonc utolsó szavait.~ Célpont Hadmester. Áruló. Lázadás helyzete Hibás/Meghibásodott. Felkelés rövid úton megszüntetve mielőtt Lázadás Terjeszkedne/Járulékos Kárt Okozna.
Nortor egy kemény pillantást vetett Leilani felé, szemeiből rosszallás volt kiolvasható. A Vihartőrök egységének parancsnok-helyettese nem csinált titkot a Hadmester zendüléséről alkotott lenéző véleményéből. A másik nő lehelete halkan csikorgott a nyakán lévő gépezeten keresztül; ahol Mollitas és Kendel teste szabadon volt, Nortor nyakának majdnem háromnegyed részét egy mechanikus segédeszközzel helyettesítették. Csiszolt ezüst-acélból készült; azon szöveteket pótolták vele, amelyek az idegen Jorgalli faj egyik üvegvilágában vívott küzdelem során pusztultak el. A nyakához hasonlóan, a Null-Szűz tüdejének nagy része is szintetikus helyettesítő volt, amelyet a Testvériség biológia tudósai készítettek. Egy bizonyos fokig Leilani titkon irigyelte a szigorú Thessaly Nővért; Nortor gégéje az idegen világ savas levegőjének esett áldozatul, és visszautasította, hogy mesterséges beültetéssel pótolják. A nő olyan néma volt, amennyire ez egy Nővér számára lehetséges.
„Csak remélhetjük, hogy a Hadmester ráébred, hogy rossz úton jár.”, vetette fel Leilani, de már amikor kimondta a szavakat, azok csupán gyenge és ostoba optimizmusnak tűntek.
~Meg kell tagadnia eddigi cselekedeteit.~ Nortor nyilvánvaló bosszúsága enyhült valamelyest és a GondolatJel higgadtabb nyelvére váltott. ~Szembeszegülni a Császárral az őrültség netovábbja. Az egyetlen magyarázat, hogy a Hadmester irigy lett apja nagyságára.~ Megrázta a fejét. ~Az, vagy elment az esze.~
Az újonc az apácarendben máshol is visszhangzó szavakat hallott a másik Nővér válaszában. Ahogy terjedt a lázadás híre, úgy egy másik mozgalomról is elkezdtek suttogni: az emberiség vezetője iránti imádatnak szentelt egyre növekvő felekezetről. Ilyesféle hódolat nem tűnt helyénvalónak; Leilani megütközött azon, ha az „imádat” szófordulatot használták valakivel kapcsolatban, aki ennyire nyilvánvalóan szekuláris úton terelgeti a népét. Mégis, ez az úgynevezett Lectitio Divinatus a lehető legfurcsább helyeken bukkan fel. Ha bármit, hát ennek a filozófiai iskolának a kérdését legalább olyan nehezen emészthetőnek tartotta, mint Hórusz hitszegésének a gondolatát. Mégis, bár a Császár nem istenség, tagadhatatlan, hogy nagyszerűsége oly mértékű, hogy egy ilyen egzaltált pozícióba való emelése érthető tévedésnek tekinthető. De ezt is a vad világok egyszerű, műveletlen törzsi közösségeitől várná el, nem a Birodalom tanult férfi és női lakosságától.
Amendera Nővér észrevette a beosztottja fehér markában lévő kép-lemezt, és kérdőn nézett rá. Válaszul, Thessaly Nővér enyhén meghajolt és parancsnoka felé nyújtotta a szerkezetet. Leilani sejtette, hogy mit tartalmaz a lemez – egy sor frissített küldetés parancsot a Holdon lévő Apácarend parancsnokságtól, egyenesen a Departamento Investigates magas rangú tisztjeitől.
