Aurelian - 11. fejezet

TIZENEGY

TANÁCSKOZÁS

A Fidelitas Lex

Négy nappal Isstvan V után

MAGNUS SOKÁIG hallgatott. Lorgar folytatta az írást, csak annyi időre állt meg, hogy belemártsa pennáját az egyik tintatartóba. A benne lakozó tradicionalista imádta a colchisi falusiasságot; sosem tudott megszabadulni attól az eszmétől, hogy Szent Írást sosem szabadna egy adattáblára írni, kivéve, ha más eszköz nem áll rendelkezésre. Az igazat megvallva szerette úgy kifejezni magát, hogy gondolatait és imáit folyóírás formájában rögzítse. Több szépség volt ebben a teremtésben és apostolainak így volt valami, amit eredeti valójában másolhattak.

„Testvér”, mondta végül Magnus. „Emlékszem a te képmásod elűzésére a tornyomból. Számomra csupán néhány nap telt el azóta. Furcsa belegondolni, hogy milyen játékokat űz velünk az idő, nem?”

Lorgar végre letette a tollszárat. Amikor Magnushoz fordult, szemeiben az elképedés csillogott, és még valami. Fivérének kellett pár pillanat, hogy meglássa, hogy valóban értse, mi változott.

Kevés dolog volt a galaxisban, ami próbára tette Vörös Magnus nyugalmát, de mint kiderült a Lorgar szemeiben izzó abszolút meggyőződés egyike volt ezeknek. Látta már ezt a csillogást, tébolyultak, próféták és fanatikusok szemében, idegen és emberi tekintetekben egyaránt. Mindenek felett pedig apja, a Császár szemeiben látta ezt, ahol a türelmes szeretettel harcolt. De testvér szemében még sosem látta. Olyan teremtményében még soha, akinek elég erő állt a rendelkezésére, hogy az Impérium törvényei ellenében formálja át a galaxist.

„A Nagy Hadjárat véget ért”, mosolygott Lorgar. „Az igazi szent háború most kezdődik.”

„Szembe fogsz szállni Guillimannal?”

Lorgar mosolya nem tűnt el, bár inkább egy barátságos melegség áradt belőle, mint a szenvedély teljes és egészségtelen forrósága. „Légióm elindul a Calth rendszer felé, ahogy befejeződik Hórusz haditanácsa.”

Magnus képe megremegett, saját nyugtalansága miatt. „Ez nem válasz a kérdésemre.”

„Az Ultramarinokat meg kell bénítani Calthnál. Meg kell törni őket, nehogy apánk védelmét erősítve, Terrához siessenek.”

Magnusnak nehezére esett összeegyeztetni a magabiztosan mormolt katonai taktikákat tudós jellemű fivére lágy hangjával. Valahogy nem állt össze a kép, Lorgar mégsem tűnt még ennyire teljesnek. Nem voltak többé lopott és kifejezéstelen pillantások, és a megszólalások előtti bizonytalanság.

A Corax és közötte lezajlott párbaj arcán és torkán lévő sebhelyeknél többet adott neki.

„Ez sem válasz a kérdésemre”, mutatott rá Magnus.

„A flottám szét fog válni. Mi az Ultima Segmentumot rohanjuk le, mivel több is van Guilliman kis birodalmánál.”

„Hova? Miért?”

Lorgar kuncogása eltorzította Magnus képét. „Megismerheted a terveink, amikor majd teljesen a mi oldalunkra állsz.”

Megszólalt egy harang, majd a rádión egy komoly, óvatos hang szólalt meg.

„A Hadmester látni szeretne, uram.”

Lorgar felállt, ezúttal otthagyta fegyverét. „Köszönöm, Erebus. Szólj a Bosszúálló Léleknek, hogy azonnal átmegyek.”

EZÚTTAL A TANÁCSTEREM majdnem üres volt. Lorgar elbocsátotta harcos kíséretét, Kor Phaeronra bízva elvezetésüket. Egyedül sétált a központi asztalhoz, cseppet sem rejtegetve csodálkozását a jelenlévők csekély száma miatt.

„Fivéreim”, üdvözölte Hóruszt és Angront.

A Hadmester mogorva arckifejezése jól mutatta, hogy már nem adott sokat a testvéri engedékenységre. Angron zavart homlokráncolása elárulta, hogy ő különben sem tulajdonított jelentőséget ezeknek a dolgoknak.

„Lorgar”, Hórusz egy őszintétlen mosolyba csomagolva mondta a nevét. Ő most nem az a karizmatikus félisten volt, akit követői annyira imádtak. Helyette a bizalmas légkör nyújtotta igazság állt: egy testvér rokonai közt és a kiborulás határán.

„Jöttem, ahogy kérted”, mondta az Igehordozó. „Látom, nem kívánod megbeszélni Fulgrimet.”

„Elmondtad a véleményed szeretett testvérünkről. Egyelőre bíznod kell abban, hogy kézben tartom a dolgokat.”

Lorgar felhorkant. „Olyan szörnyűségeket és igazságokat láttam, amiket te még csak most kezdesz kapizsgálni, Hórusz. Neked kellene bíznod bennem.”

A Hadmester vonásai feszesek és kék erek által díszítettek voltak. Az elmúlt estéken alig hasonlított önmagára.

„Bíztam benned, Lorgar. Nézd, mit vittünk véghez ebben a rendszerben. Most itt az ideje, hogy visszafizesd a bizalmam a sajátoddal.”

„Rendben van, de hol van ’Fulgrim’?”

„Újra Isstvan V felszínén tartózkodik, Légiója utolsó erőinek kivonását felügyeli. De most elég az ilyen beszédből. Sok dolgot kell megterveznünk.”

Lorgar megrázta a fejét. „Nem. Elég a tervekből. Hónapokon, éveken át csak tervekről beszéltünk. Már nincs mit megbeszélni. Légiómat a galaktikus keletre viszem. Ha minden jól megy, visszatérek hozzátok a Terrára induló hadjáratra. Ha a csata rosszul alakul, akkor is csatlakozom hozzátok, csak sokkal kevesebb harcossal.” Ígéretét egy mosollyal zárta.

Angron a semmibe bámult, lefoglalták idegi beültetéseinek szúró gondolatai. Néha egy izomrángás megfeszítette arcizmait, de úgy tűnt nem figyel oda a beszélgetésre.

Hórusz lassan engedte ki a levegőt. „Ezen már sokszor vitatkoztunk, és bolond voltam, hogy ilyen sokáig hagytam a lelkesedésedet olyan szabadon burjánzani, mint a képzelőerődet. Nincs elég harcosod, hogy elérd, amit tervezel.”

„És én pedig elmondtam neked, testvér, hogy apostolaim készek Ultramarba hajózni. Olyan isteni erőkkel paktáltunk le, amiket még mindig nem tudsz teljesen felfogni. Démonok, Hórusz. Igazi, a hipertérben születt démonok válaszolnak majd a hívásunkra. Raktereink roskadásig vannak töltve hithű halandókkal, akiket a leigázott világokról hoztunk. A Tizenhetedik Légió nem volt tétlen az elmúlt években.”

„Légiósokra van szükséged.” Hórusz rádőlt az asztalon lévő csillagtérképre, öklei eltakarták a galaxis külső csillagait. „Ha a kívánalmaid szerint osztod fel az Igehordozók flottáját, több Légiósra lesz szükséged.”

Lorgar megadóan tartotta fel kezeit. „Jól van. Add ide őket. Adj néhány századot, és magammal viszem őket keletre.”

„Annál többet adok neked.” Hórusz a szobában tartózkodó másik testvérre mutatott. „Kapsz még egy Légiót.”

Angron sebhelyes vonásait Lorgar felé fordította. Mosolya a legocsmányabb dolog volt, amit a próféta valaha is látott.